A Kis Sárkány Átalakul.

2010.01.22.

Sziasztok!
Mit tesz Isten, unalmamban belefogtam a Kis Sárkány átkonvertálásába, Silver Dragonná.
Ha nem bánjátok, időnként tájékoztatom a nagyérdeműt, az elképzeléseimről és a munka menetéről, a pillanatnyi állapotáról.
Ha valaki nagyon ellene van, akkor az majd biztos jelzi....
Na az első kép az originált állapotokat mutatja.


































Nem csúnya ez így sem, de az idő vasfoga, és a kezeim között töltött két szezon némileg megviselte szegény párát. Azt hiszem erről pont Nektek nem kell túl sokat mesélnem. Mert hát voltak események.
Szóval a tervek. Nagy vonalakban. Hátsó ülés le! Mennie kell! Helyette, gusztusos, áramvonalas, üvegszálas dobozt képeltem. A hátsó sárvédő kicserélődik, egy új üvegszálas, egyedi darabra, és ehhez kapcsolódik majd a sárvédő ívét követő két, szintén egyedi, üvegszálas oldaldoboz. Ez a pillanatnyi terv.  Már most nagyon úgy néz ki, hogy a kipufogóhoz is hozzá kell nyúlni, hogy legyen elég hely.





































Kezdődik a boncolás. :o))) Ez mondjuk másra is jó volt. Olyan részek láttak napvilágot, és mosószeres rongyot, amik eddig még talán sosem. Idén biztos nem.





































Némi szerelgetés, takarítás után, az első vázlat a sárvédő leendő ívére. Az egészben az volt a számomra a legmeglepőbb, hogy semmihez nem nyúltam a motor alkatrészei közül, csak a burkolatokat szedtem le, és mégis úgy néz ki, mintha a fele hiányozna. Apám meg is kérdezte, hogy lesz e még ebből motor valaha. Pedig ez így még teljesen guruló képes. Mindenesetre, azt már látom, hogy nagyon fogom rágni a Gyugyu füleit, az ülés formája miatt.





































Na Ilyen közelről. Szépen egymás mellé fogom helyezni a hugarocell lapokat és a végén majd ezt használom mintának. A váznyúlvány fogja tartani a középső dobozt, és saválló csőből a sárvédő ívét követve tovább fog menni, egyrészt, hogy lejjebb is meglehessen fogatni a sárvédőt, másrészt, felpolírozva ez a rész fogja alkotni, a hátsó rácsot.
Remélem szurkoltok nekem, és ha valami miatt nem sikerülne, nem kell másik államba költöznöm a zrikálás miatt. Azért az utóbbira nem nem vennék mérget....
Ispán

2010. 01. 21.


A Projekt Folytatódik

A  Pepe javaslatára, itt folytatom blogként a történetet.
Összegyűjtöttem a fórumra eddig feltett képeket és pótolom, hogy itt is meglegyen.





































Ez volt az első. Itt látszik a hungarocell tömb összeragasztva. Jegyzem ez üreges, hogy feltudjam úgy is tenni, a helyére, hogy a kereket nem szedem le.





































Ez a második. Itt került kialakításra csiszolással a külső ív egy sablon, és némi csiszoló papír segítségével. Ez eléggé aprólékos, és igen koszos munka volt. :o)





































Itt ragasztottam fel az oldalsó paneleket.





































Ez már az eredményt mutatja. Már látszik, hogy mi az elképzelés... Jöhet a végső forma, és az illesztgetés.

































Ez lett a minta végső formája. Ez már kész a gyantázásra. Egy kicsit szobrász munka. Azzal a kitétellel, hogy minden húzást a csiszoló papírral meg kell gondolni, mert hirtelen nagyon sokat lehet lekapni a hungarocellből, és kicsit nehéz vissza pótolni.





































Felkerült az első gyanta réteg. Ide másolom, amit a fórumban erről írtam.
A művelet maga az úgy néz ki, a Styrosafe-nek nevezett gyantát (ez az amelyik nem bántja a hungarocellt) valami kidobásra érett ecsettel szépen fel kell vinni a mintára, és közben az üvegpaplanból (nem szövet) tépett (nem vágott, hogy szálas legyen a széle) kisebb darabokat az ecsettel rá kell masszírozni a mintára és alaposan át kell itatni a gyantával. Az átitatás nagyon fontos, mert ettől lazulnak fel a paplan szálai és lehet őket rásimogatni a formára. Ügyelni kell arra is, hogy a levegőt ki nyomkodjuk alóla. Az ember elkezdi az egyik végén és szépen egymás mellé, kis átfedéssel felrakja a paplan darabokat, és az ecsettel jól betunkolja gyantával. Kb. Ennyi.
Kell rá még egy Styrosafe-es réteg, és ez már megfogja védeni a mintát a normál gyantától. A két réteg között simára kell csiszolni az egészet, hogy leszedjük a kilógó üvegszálakat, amik eltartanák a következő réteg paplant a mostanitól.
Annyit még hozzá fűznék, hogy erre a darabra, egy rétegre, elhasználtunk, egy kiló gyantát, tehát minden réteghez kb 1 kg gyantára lesz szükség.
Már megvettem a hiányzó gyantát, jöhet a következő réteg.

Fent van a második réteg. Az a baj, hogy marha hideg van a pincében, és én is fázok, meg a gyanta is. A második réteg majdnem 4 napig kötött. Elég lassú nagymama... :o) Szorult alá némi levegő is, azt majd javítani kell. Teszek fel képet.






































Ez a második réteg. Ezt már teljesen egyedül csináltam. Tele is lett levegő buborékokkal....





































Na ilyenekkel..... :o((( Ezeket mind kicsiszolni, és üvegpaplannal, meg gyantával javítani kell.





































Na így e!  Aztán ez egészet összecsiszolni. És még csiszolni, csiszolni, csiszolni. Mert a felület finoman fogalmazva nem sima. Leginkább a jégbordás úthoz lehet hasonlítani, hogy stílszerű legyek. És ezeket el kell tüntetni, hogy amikor már a sárvédőt csinálom, akkor majd könnyebb legyen leszedni róla.





































Hogy bírjam agyilag a rengeteg csiszolást, néha rárakom a motorra. Így tartom a lelket magamban. Az alápakolás miatt nem sikerül rendesen a helyére tenni, még mennie kell előre, stb, de azért így is ad egy fénysugarat az alagútba.... :o)
Ha minden hibát kijavítottam, akkor be kell kenni 3-4 réteg forma leválasztó pasztával, ami eltömíti a lecsiszolt üvegszálak helyén maradt pórusokat. Mert ha ezekbe be tud folyni a gyanta, akkor ember nem szedi szét a formát és a kész darabot.
ÉS AKKOR MOST MÁR A SÁRVÉDŐ JÖN!!!!


-----------------------------------------------------------------
A hozzászólás csak tagok számára lehetséges!

- Belépés
- Regisztráció

-----------------------------------------------------------------

Kommentek száma - 23

23. Elvis
2010.03.12. 08:03:50
NAgyon tecccik! Pont úgy néz ki ahogy ki kell hogy nézzen. Na ezt jól megmondtam .:)
2010.02.09. 13:44:44
Kitartás Ispán, alakul ez, szinte mindjárt készen is van! :-))))
2010.02.08. 12:52:35
Ispán vigyázz az alagutban ha fényt látsz a végén ,mert lehet ,hogy jön a vona
2010.02.07. 18:43:32
Így felrakva hasonlít a Drifterre...alakul
19. Elvis
2010.02.01. 13:58:41
Megcsiszolódott már? Képeket akarok!
2010.01.26. 12:16:13
Hát a tálca sör az sok mindenhez elengedhetetlen.... :o)
Ma lent jártam megtekinteni, hogy hogyan is állnak az ügyek, de magától nem csiszolódott meg a nyavalyás. Kénytelen voltam én megcsiszo
17. Elvis
2010.01.23. 23:45:11
Az utolsó kép meggyőzött róla, hogy lesznek oldaldobozaim! :
2010.01.23. 17:41:55
˝Itt ragasztottam fel az oldalsó paneleket.˝

........a tálca sör elengedhetetlen az ilyesmihez :-
2010.01.23. 00:36:45
Hajráááá
2009.12.16. 09:39:27
Kösz a tippet :-)
2009.12.11. 09:03:03
link
Srácok ezt a linket nézzétek meg,
itt tudtok venni gyantát,üvegszövetet,paplant meg mindent ami ehez a project-hez kell méterre és literre is adnak mindent áraik elfogathatóak. Én náluk vettem mindent a csónak felujitáshoz.
2009.12.08. 22:08:16
Maga a gyanta és az üvegszövet, vagy paplan (nem mindegy) nem túl drága, csak a kiszerelések nagyok.
Az ilyen másolás, amit írsz, nekem nem jó, mert én egészen más fazont szeretnék, és félek is hogy az eredeti sérülne. Pl: a fényezés. Ráadásul az egészet úgy kell kitalálni, hogy ki lehessen csúsztatni a mintából, vagy le lehessen emelni róla akadály nélkül. Csav
2009.12.08. 12:48:52
Én azon gondolkodtam, hogy az eredetit borítom be üveggypottal és már kész is a negatív minta. No persze ez az elmélet....
Még nem jártam után de milyen árban vannak gyanta üveggyapot meg ami még kell ehhez
2009.12.07. 23:32:08
Compi!
Úgy van ahogyan mondod. Legalábbis megpróbálom. Azért az eredetit lepucoltam, és vattába csomagolva elraktam. Biztos ami zaher. Egyébként most csinálom a mintát. Mivel nem készülök sorozat gyártásra így hungarocellből csinálom az eldobható mintát. Találtam olyan gyantát, ami nem oldja fel, és így szeri
2009.12.04. 22:29:06
Szóval saját magad üveggyapotozol? Erre szerettem volna rákérdezni. Készítesz sablont az eredeti mintájára és azt alakítod át? Csak azért érdekelne mert mint alternatíva nálam is felmerült az üvegs
2009.12.04. 13:48:24
Czompi!
Röviden, úgy, hogy addig próbálkozom, amíg nem sikerül.
2009.12.04. 13:05:18
Hajrá Ispán!!!!!

Én is gondolkodom a daraboláson és képen már át is alakítottam az 1100-est. Más külföldi oldalakon mindeenhol van ilyen ˝sufnituning˝ oldal teljes részletességgel. Jó ,hogy itt is olvasható. Ha van energiád minnél részletesebben fotózz minden alakitást.
HAJÁ!! :-))

Czompi

Hogy oldod meg az üvegszálas
2009.12.03. 12:46:39
Köszi Lipi! Igazad van! És azt itthon is megtudom csinálni.
2009.12.02. 16:56:24
Ispán a saválló cső helyett inkább tömör anyagot használnék erősebb és jobban megmunkálh
2009.12.02. 09:10:33
A megfelelő védelem nélkül a kényes üvegszálas dobozokat az első horzsoláskor dobhato
2009.12.01. 21:06:49
Lesz az is, csak elöl.
2009.12.01. 20:42:09
ispán bukokeret fontos
2009.12.01. 17:26:04
Hajrá Ispán!

(ez egy uj funkció, kommentezheti mindenki a cikkeket!)
:-D hajrá

 
Dover 

                                               

 

                                                     

 

 

 

.

 .

 

 .

 


 


Rólunk Céljaink Hírek Eseménynaptár Támogatók, Linkek Tagfelvétel Fórum Galéria Magazin Főoldal