Vezetéstechnika 2009

Miután tavaly a csapatból négyen részt vettünk a Yamaha Mester Kurzuson az Euro Ringen, sikerült az élményről annyit áradoznunk, hogy a társaság nagy részével egyetértésben a vezetőség úgy döntött, hogy idén kötelezővé teszi a vezetéstechnikai oktatást mindenki részére, aki velünk együtt akar motorozni. Tettük ezt több okból.

Először is, mert egy kis gyakorlás így tavasszal senkinek sem árt.

Másodszor, mert a motorosok között ma Magyarországon nem azok vannak elsöprő többségben akik tényleg tudják magukról, hogy van mit csiszolgatni ezen a téren (és még finom voltam, mint özv. Varga Béláné az Opera Bálon), hanem azok akik néha sok évnyi motorozással a hátuk mögött, abban a tudatban élnek, hogy tudják kezelni a motorjukat, de nem tudnak megfordulni, vagy urambocsá, leparkolni vele. A felvágásból megvett ezres Kaván kucorgó matrica jelöltekről meg már nem is beszélek.

Harmadszor, mert a Star Hungary csapata nem először, és nem is másodszor teszi le a voksát a Biztonságos, és Baleset Mentes közlekedés mellett. Viszont papolhatunk akárkinek ezekről a dolgokról, ha mi magunk nem járunk elöl a jó példával. Szerintem amúgy is a létező legegyszerűbb és legjobb módja a nevelésnek, a példamutatás. És ebben, szűkre szabott tapasztalataimat alapul véve, ma Magyarországon, piacvezető szerepet töltünk be. Legyünk rá joggal büszkék!

Így aztán Meli megkapta a feladatot, hogy április, májusi időpontokban, több turnusban szervezze meg az oktatást. Gondolom, nem kis munka volt begyűjteni, beosztani, hogy ki mikor, ér rá, és tud részt venni a képzésen, időpontokat egyeztetni, meg ilyesmi, de a Meli szeret minket, és megcsinálta. Ez mellett előkotorta a varázscilinderből Sági Tibort, és a Hungária Rendőregylet Motoros Vezetéstechnikai Tréningjét. Mindezekért háromszoros köszönet jár neki.

Köszönjük Melinda! Köszönjük Melinda! Köszönjük Melinda!

Az egész történet három turnusban zajlott, de én nem szeretném megint háromszor ugyanazt leírni, így úgy fogom elmesélni a történteket, mintha egyszerre lettünk volna ott.

Reggel nyolckor frissen és üdén megérkeztünk a tetthelyre, Dunakeszin, és megismerkedtünk Sági Tibor úrral és két segítőjével. A következő két napon ők bábáskodtak bimbódzó motorkezelési technikánk felett. Kezdésnek Tibor úr vitte a prímet, és Ő nem egy szószátyár típus, viszont néha még azt is tudja, amit a motor már nem. Így lett az ismerkedés, elméleti oktatás, és egyéb beszélgetős részek összes ideje cca. 5 perc, és szálló ige az a mondat, hogy A Motor Tudja! Aztán elhangzott a varázs mondat: Lóra!

Erről a részről csak elszorult torokkal tudok nyilatkozni, és a résztvevők is csak enyhe tickkelős fejrángatással képesek beszélni róla a mai napig. A Tibi szerint laza, szintfelmérő bemelegítés következett, így nem is nagyon értettük, hogy miért adunk elő tömeges street fighter bemutatót. Jha kérem! A fogalmak különbözőségei! De azért, ha erre műsorszámra nézőket is beengedünk, akkor komoly bevétellel gyarapíthattuk volna a klub számláját. Volt ott minden. Motoroztunk egy kézzel, kéz nélkül, végeztünk karlengetős atlétikai gyakorlatot, motoroztunk állva, majd szép sorban meglátogattuk a motor minden egyes alkatrészét menet közben. Motoroztunk a nyeregre állva, mindkét lábbal baloldalt, leszálltunk, sétáltunk a guruló motor mellett, visszaültünk és akiben még volt spiritusz, az a baloldali lábtartón guggolva bujkálhatott a motor mellett mint az indiánok a csicsásabb westernfilmekben. Na most ilyenkor az emberfia nem nagyon gondolkozik, csak utána kezd el töprengeni azon az alapvető kérdésen, hogy ha ez volt a „laza bemelegítés”, akkor még mit fogunk itt tanulni??? A következő gyakorlatban esetleg egy keréken kell majd blokkot cserélni?

Hála Istennek, nem ez volt a program, csak alkalmazták rajtunk azt az ősi fájdalomcsillapító módszert, hogy fektesd a beteg embert koporsóba pár percre, és utána a legtrutyisabb műtétet is hang nélkül fogja elviselni.

Mi is megkönnyebülten fogadtuk a hírt, hogy most egy sima szlalom gyakorlat következik. Pedig ez csak az indító gyakorlata volt annak a sorozatnak, amivel a kéz-láb koordináció, és a kuplung-fék-gáz-kormányoz-bedönt műveletek összehangolására irányult. Ez a rész kicsit zötyögősen ment, mert egyenként mentünk végig a pályán, és a végén mindenkinek elmagyarázták, hogy mit kellene másképpen csinálni.

Megpróbálom rajzokkal elmagyarázni a különböző pályákat, remélem sikerül.

Szóval, ez volt a szlalom, és az eltolt szlalom. Maga szlalomozás nem egy eget rengető feladat, aki kötött már közelebbi ismeretséget alkohol tartalmú italokkal, az kb. tudja miről van szó. És mit tagadjuk, láttunk már csodákat...

A különbség csak annyi, hogy itt nehezítésképpen, alamuszi kúpokat kell kerülgetni, így a nyomvonal nem lehet teljesen ötletszerű. Végeredményben az egész arról szól, hogy a fokozatosság elvét követve, ezen a viszonylag egyszerű feladaton kezdtek bennünket rávenni annak a technikának a használatára, amit aztán az egyre nehezedő pályákon próbáltunk csiszolni, finomítani.

 Nevezetesen az egyenletes gázadás mellett, lábfékkel történő sebesség szabályozás, valamint a lassú kanyarokban a motor bedöntésével elkövetett kanyarvétel. Na meg persze a kettő kombinációja. Le kellett szoknunk a kuplungozásról, a gáz huzigálásáról, meg az első fékről. Itt kezdtük el gyakorolni, hogy ne dőljünk a motorral, hanem csak toljuk le, mi pedig maradjunk fent egyensúlyozni.

Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire másképpen viselkedik a motor, ha használjuk a hátsóféket. Stabil lesz, nem akar sem kitörni, sem beborulni, mint amikor a gázadással, elvétellel akarjuk szabályozni a sebességünket. Ha jobban nyomom szűkül, ha kevésbé akkor tágul a körív. És ennyi.

 Általában a zseniális dolgok utólag ennyire egyszerűek. Aztán a motor ledöntése. Ha az ember kicsit helyezkedik a nyeregben, és van némi lendület, koccig le lehet passzírozni, és még erőlködni sem kell. Különösen ha a lábtartót is presszúra alá helyezzük, a kormánnyal együtt. Ha a kormányt még el is tekerjük, nagyjából (az én motoromon szó szerint) tökig, akkor olyan forduló kört kapunk, hogy az ámulattól íziben vetélkedni kezdünk az idióta japán rajzfilmek tányérszemű szereplőivel.

De ez persze csak később derült ki, a szlalomozásnál még önfeledten örömködtünk. A Dodinak még arra is futotta az erejéből, hogy az 1900 cm3-s Midnight Starral állva motorozzon a murván. Biztososan abban a tévhitben leledzett, hogy a 3 méter hosszú, 350 kilós járgánya hirtelen endúróvá változott. Ez a téveszme egyébként ragályos lehetett, mert a Lipi szintén crossosította az Uralt, azzal a csekély különbséggel, hogy Ő így is maradt, egészen addig amíg szegény moci szét nem esett kínjában. Jut eszembe: Gyalázat és szégyen, de egy éves ismeretség után, kénytelen voltam felismerni, hogy a Lipi TUD motorozni. Sőt akár katedrát is nyithatna ebből a témából. Sajnos ezt crossosítós vírust én sem kerülhettem el, de erről majd sokkal később, és nagyon kis betűvel...

Na gyorsan vissza a témához! Hát, az eltolt szlalom már nem volt az a kimondott kéjhömpöly. Ennél a gyakorlatnál ugyanis a nevével ellentétben minimum 180 fokos fordulókat kell gyors egymásutánban végrehajtani. Cseles mi? Azt mondják szlalom, te meg forogsz mint a grill csirke. És ha nem döntöd közben legalább egy kicsit a motort, akkor csokrot szedsz a motor elejére a terelő kúpokból. Finom dolog mondhatom!

Az első napra, még ezek a harci feladatok maradtak. Itt már több, öt-hat fős csoportokra osztották a T. nagyérdeműt, és úgy gyakoroltunk tovább.

Mind a kettő igen érdekes, tanulságos feladat, bár a kőrözgetés így az ábrán nézegetve nem tűnik nagy számnak. Mégsem egyszerű. Nem könnyű folyamatos egy ívű kört menni, mindig azonos középponttal, már kívül sem. Viszont itt lámpagyújtás szerűen világosodott ki, a hátsófék alkalmazásának valamennyi előnye. A belső kör, meg olyan szűk, hogyha most ide írnám azt a hasonlatot ami erről az eszembe jutott, akkor e laza fércmű, pornografikus felhangokkal is gazdagodna.

Egy nagy tanulsága volt, azért. Amikor csak beszélgetünk róla, nehéz elhinni, hogy a tudatos tevékenységünkbe, pl. a vezetés, mennyire belebeszél a tudatalattink. Ugyanis automatikusan arra viszi a testünket amerre nézünk. Röhejes, de nem vicc.

Elindulsz a körön belül, és ha azt nézed, hogy mennyire vagy a bójáktól, akkor fix hogy át is mész rajtuk. Ha azt a nyomvonalat nézed amin menned kéne, esetleg a kör közepét, kinél mi vált be, akkor meg vígan elkocogsz mellettük. Belül! És itt azért már volt csámpázgatás. Bemegyek a körbe, aztán vidáman ki a másik oldalon, meg ilyesmi. Ha jól emlékszem a borulások is itt kezdődtek. Csak egy kép róla, és látni, hogy mit kellett megcsinálni.

Ez speciel én vagyok, háttérben meg a Gyugyu. Szóval már az én könnyű motoromat is rendesen be kellet vinni a táncba, a nagyobb, és nehezebb motorokkal, meg szenvedtek, mint elefánt a telefonfülkében.

És akkor most beszéljünk egy kicsit a borulásokról, ha már így felvetődött. Ha az én ominózus hegymászásomtól eltekintünk (tekintsünk el! Légyszi, Légyszi!), a többsége álló vagy ahhoz közeli sebességtartományban következett be. Többnyire azért, mert a delikvens a motort tovább dönteni már nem tudta-merte, és inkább lassítani szeretett volna. Két jellemző hibaforrás volt.

Vagy a végig tiltott kuplung felé csápolt az ember, ami az éppen hogy csak döcögő, már bedöntött motornál, az addigi, amúgy sem lenyűgöző lendület elvesztésével járt.

A másik, hogy az alapjárat alatt járatott motor megadta magát, és megállt, mint tisztes túra csapat az italboltnál. Na mind a kettő tuti és azonnali pofára esést eredményez. Ez meg is volt a két nap során szinte mindenkinek. Ha jól emlékszem, az első turnusból csak a Dodi, és a Hínár maradt szűz ebből a szemszögből. A második csapat éppen ezért már cudarul készült, mindenféle szivacsokat, buborék fóliákat, frissen vásárolt bukócsöveket aggatva a motorokra, de a sorsát senki sem kerülhette el.

 Na itt látható a Norbi szerény próbálkozása, de többiek sem maradtak el mögötte. És volt is mitől reszketni. Mert a motor tudja, de azért van az a pont ahol már elfelejti. Nevezzük ezt G pontnak.

Ott ugyanis már mindenki, mindent elfelejt.

A második csoportból azt hiszem egyedül a Lipi maradt állva, de ő nem számít, mert furfangos ügyességgel tette tönkre a motorját. A Csordáról meg nem is beszélek. Ők teljesen tisztességtelen módon, fölényes testi erejüket kihasználva, minden alkalommal megtartották a borulni készülő motort.

A Mösze egyenesen odáig ment, hogy amikor más már nem maradt, akkor a lábát tette a bukócső alá, így fosztva meg szegény Rudit az örömködés, a dévaj kacaj, és a katasztrófa filmezés lehetőségétől.

Megjegyzem, ez a Rudi dolog, mid a három csapatot végig kísérte, így azt hiszem az egész klub nevében üzenhetem neki, hogy jön még kutyára úthenger. Kösse fel a hózentrágert, mert testületileg fogunk kivonulni, amikor majd Ő serénykedik a pályán, és csíntalan jókedvünk nem ismer majd határokat!

Egyébként a borulásoknak nem várt hozadéka is volt. Az első touchdown mindenkinél görcsoldóként hatott. Na ez is megvolt, mégis élünk alapon. Ez a Gyugyunál volt a leglátványosabb. Utána már lazán, megkönnyebbülten, és jól motorozott. Az egész folyamatot a Csacsán lehetett a legjobban lekövetni. Amikor először ért földet a „kis” kedvence társaságában, az arcáról tanulmányt lehetett volna írni. Ez a „kemény vagyok, tartom magam, de most szívesen sírnék” effektus, kapcsolva a kárfelmérés céljából beépített pénztárgép csilingelésével. Amikor másodszor fogott padlót akkor már inkább az ok miatt volt ideges (a lóherében szembe ment vele az ügyes Levi). A harmadik LST (a gyengébbeknek: eLeSTé :o) esetében, már az izgatta, hogy megest nem sikerült abszolválni a feladatot.

A lelki fejlődés jól látható, és szerintem igen hasznos. Ugyanis törli a fejünkből azt a gondolatot, hogy a motor nem sérülhet, mert az drága dolog. Így a saját testi épségünk a tudatalattinkban a motor elé kerülhet, ami lássuk be, ép ésszel szemlélve, időnként roppant jól jöhet. Végül is én vettem Őt és nem Ő engem. Vagy mi.

Hát a nap végére kissé befáradtunk, amint azt a mellékelt ábra is olyan jól mutatja. A Copfosból Morcos lett! :o) Én például simán elaludtam, teljes göncben, a nappaliban, a kanapén, ülve. Többen beszámoltak hasonló furcsaságokról. Még jó hogy hazaértünk. A lóhere nevű gyakorlatról majd a második napról szóló folytatásban irkálok. Részint mert már ez a rész így is hét oldal, részint mert a második napon is elő fordult, amit a magam részéről kimondottan kitolásként értékeltem.

Na Pá Mindenkinek! És Folyt. Köv.!

Ispán