Gyerekkoromban még nem volt ennyi jármű, mint manapság, autója meg pláne nem volt az embereknek, nekünk sem. Olyan 6-7 éves lehettem, mikor apám megvette az első motorját, egy használt MZ Trophy-t! Az volt, az a pillanat azt hiszem, amikor eldőlt az én sorsom is. Ugyan az a szegény „pára” kézikocsiként végezte, de helyette jött egy új Simson Schwalbe! Soha nem felejtem el apám arcát, ahogy csodálta, simogatta az új motort!

Később unokabátyám vett egy MZ 250/1-est, hát, ez sem a kiábrándító események közé tartozott, életem hajnalán.

1982-ben szereztem meg a segéd-motorkerékpár vezetői engedélyt, de annál kicsit korábban kezdtem el motorozni :o) 12 éves lehettem amikor először „kölcsönvettem” anyám Riga 16-osát. Igaz utána este általában meg volt a böjtje :o) Végigcsináltam a „szoci” ranglétrát: Riga, Simson Schwalbe, TS 250/1, ETZ. Mikor meglett a „papír”, hivatalosa is motorozhattam a Rigával. Nem sokkal később, apám egy barátja felajánlotta, hogy a fészerében, sarokba támasztott Simson Schwalbe az enyém lehet, ha lábra állítom. Ugyanis kerék az nem volt benne, mert abból is kézikocsi lett. Hát, azok ilyen idők voltak. A Simsonnal kihúztam, amíg lerakhattam 16 éves koromban a nagy motor jogsit. Egy évet küzdöttem, az unokabátyámtól „megörökölt” peregyessel. Jó kis motor volt, nagyon szerettem. Szép emlékeim fűződnek hozzá, sokat motoroztam vele, és az Évát is abban az időben ismertem meg. Egy gond volt vele, a 6 voltos gyújtás. Főleg, hogy akkor már megjelentek az ETZ-k! Fejembe is vettem, hogy veszek egyet. Rövid időn belül sikerült is eladnom jó áron az MZ-t, és még némi kölcsönnel a zsebemben elindultam az Ecserire. Ahogy beléptem megláttam egy gyönyörű, ezüstszínű, tárcsafékest! A kupectől megtudtam, hogy egy srác megvette, ment vele 6000 kilométert, majd behívták katonának, és eladta. Történt ilyen velem, később is az életem folyamán, beleszerettem, és megvettem. Hazavittem, és azonnal rádobtam egy Riga kormányt. Az első télen darabokra szedtem a pincében, mert kitaláltam, hogy átalakítom, és csinálok belőle olyat, amilyen senkinek nincs. Mikor eltakarítottam az alkatrészeket, felhordtam a szobámba, egytől-egyig, hogy ott rakjam össze! Egy alkalommal, mikor az ősök elmentek otthonról, leújságpapíroztam a szobámat, és lefényeztem pirosra az elemeket. Mikor hazajöttek, ők inkább fehérnek tűntek… A következő évben rengeteget motoroztunk, néha akár húsz motorral is! Többek között bejártuk Erdélyt is, két hét alatt. Aztán eljött a következő tél. Megint nem bírtam magammal, és összeálltam két barátommal, hogy együtt szedjük darabokra a motorjainkat, és átépítsük. Egy egész tél kellett hozzá, hogy megépítsem az első chopper motoromat. Abban az időben elég nagy feltűnést tudtam kelteni ezzel a motorral, de különösebben ez nem érdekelt, csak az, hogy élveztem a motorozást. Amikor bevonultam katonának, eladtam a motoromat. A 90’-es években, volt egy kis kihagyás, de nem adtam fel a motorokhoz kötődő kapcsolatomat, bekerültem a gyorsasági motorsport körhintájába.

Mivel már kölyök koromban vonzódtam a Yamahához, a versenysportban is ahhoz volt szerencsém, nem volt kérdés, amikor úgy alakult, hogy motorkerékpár szerelőként folytatom a pályámat, melyik márkánál teszem le a voksomat. Szinte a teljes palettát kipróbáltam, de egy sem volt köztük, amelyik „megragadott” volna, illetve ha láttam is benne fantáziát �" egy kis átalakítással �" nem volt rá pénzem. Aztán eljött a 2003. év, és megkaptuk az első Warriort! Ahogy összeraktam, és fordultam vele egyet az udvaron, azonnal megfogott. Leszálltam róla, és azt mondtam: „ha bele döglök is, nekem ilyen kell!!” Nem azért mondtam, mert (akkor) a legdrágább volt, vagy mert a legnagyobb, vagy mert a szomszédnak is van ilyen, hanem mert úgy éreztem, -és érzem ma is-, hogy ez az a motor ami azt adja nekem, amit én várok egy motortól. Amikor az első képeket megláttam róla, már nagyon megtetszett, de ami ennél is fontosabb, hogy van benne egy bivalyerős motor, egy nagyon jó futóművel párosítva, ami az én igényemnek, tökéletesen megfelel. Nem okoz gondot, ha lassan kell menni vele, de egy gyorsulásnál sem kell szégyenkezni, valamint ha jön egy kanyar, akkor sem kell megijedni tőle. Mielőtt megvettem volna, megismerkedtem a jelenlegi Horda tagjaival, soraiban olyan szenzációs emberekkel, akikkel szívesen indultam volna el tűzön-vízen át bárhova! Az előttem szólók, már elmesélték saját nézetükből a történetet, én sem tudok többet hozzáfűzni, mint, hogy nem bántam meg!!! Szenzációs időket töltöttünk együtt, és ami a legnagyszerűbb volt a dologban, hogy ahányan voltunk, mind annyi félék voltunk, de egy nyelvet beszéltünk! Nem gondolkodtam sokat a dolgon, amikor képbe került a Star, hogy melyik az a Csapat, amelyik ezt a nagyszabású tervet megtudja valósítani!

2005 tavaszán vettem meg az első Warrior-t. 2006-ban volt egy csúnya balesetem, ami miatt a mai napig pereskedem, ezért mivel nem volt pénzem, lábra állítottam ugyan, ám el kellett adnom a motoromat. De nem adtam fel!

2007-ben megvettem a jelenlegit. Már az elsőnél törtem a fejem, hogy átépítem, de az anyagiak miatt ez elmaradt, viszont elég idő maradt a tervezgetésre. Bár nem vagyok, úgynevezett „fan”, viszont nagyon szeretem a TANKCSAPDÁT. Szinte a kezdetek óta nyomon követem pályájukat, mert úgy érzem, - talán azért is, mert Lukács Lacival egy évjárat vagyunk �" hogy egy „nyelvet beszélünk”. Innentől kézenfekvő volt az alapötlet, csak a részleteket kellett pontosítani. 2007 novemberében kezdtem neki a munkának, de tulajdonképpen azt mondhatnám, hogy a mai napig nincs kész, mert még mindig eszembe jut valami, amit meg is fogok valósítani. Abban biztos voltam, hogy műszakilag nem alakítom át, mert akkor már nem azt kapom vissza, amit várok tőle. Az első lépés az volt, hogy beszéltem Szabó Erikkel, a Paintbox Airbrush műhely tulajdonosával, és elmondtam az elképzelésem, aztán lesz, ami lesz... Az alap elképzelésemet megbeszéltem Erikkel, de gondoltam, hogy nem ez lesz a végleges verzió, az elküldött anyagból később közösen találtuk ki a végső megoldást. De ne szaladjunk ennyire előre!

Miután megmutattam Eriknek a motort egyben, az volt az első, hogy darabokra szedtem. Mellesleg ezt minden télen megteszem, szeretem aprólékosan megtisztítva összerakni a motort. Összeállítottam a lecserélendő alkatrészek listáját, amik természetesen << GYÁRI >> kiegészítők, és meg is rendeltem azokat. Ezek után a fényezendő elemeket odaadtam Eriknek, kivéve a hordót és a kannákat. Nekifogtam a hordó- és kannatartó szerkezet tervezésének, amibe a családot is bevontam. Mindenkinek volt egy feladata �" vagy ült a motoron, vagy tartott egy alkatrészt, vagy fényképezett. A hordó, amit csomagtartónak szántam, egy benzines üzemanyaghordó, ami azért jó, mert belülről színterezett, nem úgy, mint az olajos hordók. Ez a hordó egyben egy emlék is, melyet a Man- szigeti TT futamról hoztam. Az üzemanyag kannák pedig a Tescoban vásárolt ötezer forintos kannák. A krómozni szánt alkatrészeket először elvittem homok szóratni, aztán elmentem a krómozó műhelybe, és ott ért a megdöbbenés, hogy talán két hónap múlva el is készülnének vele, mivel telítettek voltak munkával. Abban megegyeztünk, ha én előkészítem a felületet és felpolírozok mindent, akkor egy héten belül megcsinálják. Akkor még nem gondoltam, hogy mekkora fába vágtam a fejszémet. Bevásároltam egy csiszolástechnikai üzletben, és neki kezdtem… Ez egy jó hónapos munka volt, igaz, így magamnak csináltam csiszolással, gravírozással együtt, és nem lehetek elégedetlen a minőséggel. A gravírozott Tankcsapda logó egyébként az egyik lányom keze munkáját dicséri, aki elkészítette a rajzot. Idő közben elkészítettem a kannák és a hordó ajtószerkezetét és rögzítési technológiáját, így mehettek ezek is festeni. Közben megjöttek a megrendelt alkatrészek, és elkezdődhetett a váz felépítése. Egyébként ez már örömteli része a munkának, mert már kezd ilyenkor kialakulni a motor képe. Ez volt az a fázis, amikor már csak dolgozni kellett a motoron, és nem kellett várni senkire és semmire. Hosszú, aprólékos munka után 2008. márciusában végre két kerékre állt a motor.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a családnak, Szabó Eriknek és Minár Tamásnak a motor elkészítésében nyújtott segítségükért.