Most már, mint félhivatalos krónikás, kutya kötelességemnek érzem, hogy beszámoljak a Birtok-bavétel második megmozdulásáról.

Miután Fürész, veszélyben a Bírtok, nincs kész a kerítés, felkiáltással alaposan körbehordozta a véres kardot valamennyi fórumunkon, 2008. 11. 09.-n újfent hadrendbe szállt a nemzet színe-java (ezek mi vagyunk!), és tettre készen felkereste, a már jól ismert domonyi harcmezőt.

A Csata zsíros kenyér evéssel (mert, köll az a kis kalória), majd rövid tanácskozással (taggyűlés) kezdődött. Ez utóbbiról részletesen beszámolni nem tisztem, de szerettem, mert egy kis ücsörgés jót tesz az emésztésnek. 

Aztán Fűrésztől meg kaptuk a harcparancsot, és kaszát, fejszét ragadva bele csaptunk a lecsóba. A parancs szerint három divízióba tömörülve vettük fel a harcérintkezést. Az első divízió feladata a fő véd mű (kerítés) befejezése volt. Látványos rendet vágtak az erdőben, megtisztították  a kerítés nyomvonalát, oszlopokat ültettek, drótot feszítettek, és végül diadalt aratva fellógatták a kerítést. Ez a fényes siker, már önmagában garantálta, hogy nem hiába vonultunk fel, és ontottuk vérünk. A vérontó a Gyugyu volt, kit fültövön vágott egy tüskés ág, és csak úgy folyt belőle a matéria, míg szerény személyem szakszerű, okos, ügyes, stb. közreműködésével gátat nem vetettünk neki.

A második csoport elkeseredett, ám eleve kudarcra ítélt támadásra indult a területen orvul megbújó, fűnyíró gyilkos fatönkök ellen. Sajnos nem sokra mentünk velük, mert a Lánctalpas Tönknyüvő hiányzott a fegyvertárunkból. A sok lúd, disznót győz megoldás is megrekedt, mert nem mindig  sikerült eldönteni, hogy ki a lúd... Nekem pl. tutira malacom volt, a Sanci is megmondta, mikor sokadszorra trafáltam mellé a nagy fejszével (na nem a Sanci mellé, Őt majdnem mindig eltaláltam)

A harmadik csapat a vár körüli vizesárok elkészítését kapta feladatául, és nekik tényleg sikerült! Volt árok, volt benne víz (meg máshol se...), csak hát a méret! Kérem szépen! A Méret! Nekem ne mondja senki, hogy a méret nem számít. Ami kicsi, az kicsi. Punktum. Hát milyen árok az, amiben a Maszek nem fér el fekve? Csak guggolva.  Legalább maradt volna egy kicsit nyugton, míg gyorsan vissza dobáljuk a földet. De nem. Minden áron kiakart jönni. Ilyen izgága egy embert!

Bocsánatot kérek a Lipitől, a Maszektól és mindenkitől aki a csőtörés elhárításán dolgozott, de megevett volna a penész ha ezt a ziccert kihagyom.

A Tények azok Tények. Most is sokat dolgoztunk, nagyot haladtunk. A Zoli, meg az Öreg Sanyi szerzett, és kihordott egy csomó dolgot, cserepet, bútort, miegymást. A Rudi megmutatta, hogy ugyanazt a kaput harmadszor is megtudja hegeszteni, annak ellenére, hogy világvárosi forgalom bonyolódott arrafelé. És a Hölgyek! Azok a csodálatos Hölgyek! Kávé! Zsíros kenyér! Csülkös Bab! PALACSINTA!!! Köszönjük!

Délután még a nap is kisütött. Egy szó mint száz én igen jól éreztem magam, és szerintem nem voltam ezzel egyedül.

Az külön tetszett, hogy amikor a tisztikarunk belefelejtkezett az eszme cserébe, a Meli azonnal alkalmazta a gyülekezési törvény vonatkozó rendelkezéseit, és határozott tömegoszlatást hajtott végre. Így most már elmondhatjuk, hogy nem csak fütyülős őrmesterünk, hanem saját rohamrendőrünk is van. (Bocs, de ezt megint nem bírtam kihagyni.)

Jut eszembe! Nekem alaptermészetem a maró irónia, különösen ha írok. Ha netán szórakoztatás helyett bántanék, szóljatok nyugodtan. Ütés előtt mindenképpen, csak, hogy tudjam mi az ábra.

Köszi!

Ispán